Minden, amit tudnunk kell a nyitott és a zárt cellás purhab szigetelésről
Rengeteg előnye van ma már a purhab szigetelésnek, éppen ennek köszönhetően egyre többen használják ezt a korszerű módszert lakásfelújítás, vagy építkezés alkalmával. A fűtés, és a hűtés takarékossága mellett a megfelelő purhab szigetelés hozzá tud járulni még az adott épület élettartamának megnöveléséhez is.
Felhasználása napjainkban igen sokrétű lehet, a legkorszerűbb technológiáknak köszönhetően pedig felvitele gyorsnak és egyszerűnek mondható, megfelelő előkészítést követően pedig szinte bármilyen felületen alkalmazható.
Amellett, hogy a purhab szigetelésnek rendkívül magas a hőszigetelő hatása, és a hőmegtartó képessége is, képes meggátolni a penészedést, illetve a gombásodást is. Kétféle típust tudunk megkülönböztetni a purhab szigetelések között: Létezik a nyitott, illetve a zárt cellás purhab.
A két típus között számos különbséget tapasztalhatunk, éppen ezért, ha nem tudjuk pontosan, hogy melyiket válasszuk, mindenképpen kérjük ki egy szakember véleményét a témában.
Ezek a zárt cellás purhab szigetelés legfőbb előnyei
A zárt cellás szigetelés hőszigetelésre, zajcsökkentésre, és hangszigetelésre is alkalmas lehet. Valójában egy merev, sűrű habról beszélünk, amely valamivel lassabban kezd el tágulni, mint a nyitott cellás társa, ám fontos megemlíteni, hogy ez a hab a kezdeti térfogatának a negyvenszeresére tud meg nőni. Ez a purhab képes egy homogén zárt felületet létrehozni, így tökéletes lehet akkor, ha a fűtési, és hűtési költségeken szeretnénk spórolni.
Ha egy régebbi típusú épület felújításáról van szó, akkor a szakemberek a legtöbb esetben ezt a fajta szigetelést szokták javasolni, cserép, és palatetők esetében alkalmas lehet a belső felületen a beázás mentesítésére, illetve a vízzárására is.
Gyakran alkalmazzák állattartó telepek, termelőszövetkezetek, ipari csarnokok, illetve istállók esetében, de a kiváló hő megtartó képessége miatt remekül beválhat szállítótartályok, sőt hűtőkamrák hőszigetelésére is.
Ebben különbözik a nyitott cellás purhab a zárt cellás társától
A nyitott cellás purhab már valamivel gyorsabban, és jobban tud tágulni, mint a zárt cellás, ugyanis szórás után közel százszorosára képes tágulni, így tudja kitölteni teljes mértékben a rendelkezésére álló helyet. Hátránya, hogy nem vízálló, és nem lépésálló, előnye azonban, hogy utólag is könnyedén vágható, és igazítható.
Egy lazább szerkezettel rendelkező habról beszélünk, melynek felhasználása napjainkban igen széles körben terjedt el. A nyitott cellás hab tökéletes lehet üregeken, és réseken belüli hő mozgások megakadályozására, így lehet az egyenletes hőérzetet biztosítani vele. Laza szerkezetének köszönhetően kiválóan alkalmas lehet tetősíkok szalufái közötti hőszigetelésére, de igen népszerű falszigetelésként könnyű szerkezetes épületek, családi házak esetében is.
Mivel a nyitott cellás szigetelés meg tudja akadályozni a nedvesség kondenzációját, ez a megoldás meg tudja gátolni azt is, hogy az adott épület elkezdjen gombásodni, vagy éppen penészedni.
Blog
Ezeken a biztosításokon érdemes gondolkodni, ha építkezésbe fogunk
A lakásbiztosításokat jellemzően már megépült ingatlanokra szokták kötni, pedig van már rá lehetőség, hogy épülő
Azbeszt, a veszélyes hulladék az építkezéseken
A rekonstrukciós munkák során, néhány évvel ezelőtt, ismét előtérbe került az azbeszt, amely azóta is
Az általános higiéniához a szájápolás is hozzá tartozik
Ahhoz, hogy tiszták és ápoltak legyünk, nem elég csak a bőrünket és a hajukat megtisztítani,
Milyen feltételei vannak az infraszauna telepítésének az otthonunkban?
Manapság már nemcsak akkor élezhetjük az infraszauna jótékony hatásait, ha szállodában, hotelben szállunk meg, vagy
Hasonló bejegyzések
Drámai változás a Google Hírekben
2024. április 25-től jelentős változások léptek életbe a weboldal tulajdonosok számára. Az eddig megszokott módon már nem lehet új kiadványokat felvenni a Google Hírek kiadói központjába (Google Publisher Center).
Népszerű építészeti megoldások 2024-ben
Az építőipar 2024-ben az esztétikára, a minőségre és a környezettudatosságra törekszik, legalább is úgy tűnik az idei trendek előrejelzése alapján. Lássuk, melyek lesznek az idei évben azok a tényezők, melyek a nagyobb hangsúlyt kapnak az
Ismerjük meg közelebbről a virágkötészet kultúráját
Amikor valakinek fiatal korában túlzás nélkül életre szóló döntést kell meghoznia nincs könnyű helyzetben. Az idősebbek persze próbálják átadni a fiatal 14 16 éveseknek a tapasztalataikat és legtöbben azt szokták kiemelni, hogy az a legfontosabb,