Ezeken a biztosításokon érdemes gondolkodni, ha építkezésbe fogunk
A lakásbiztosításokat jellemzően már megépült ingatlanokra szokták kötni, pedig van már rá lehetőség, hogy épülő házra is kössünk biztosítást. De valóban szükség van erre?
A lakásbiztosítások a legnépszerűbb biztosítási termékek közé tartoznak ma Magyarországon, sokan viszont nem tudják, hogy nemcsak meglévő házat, lakást lehet biztosítani, hanem épülő házat is. Persze az érdekes kérdés, hogy milyen biztosítási is köthetünk pontosan ilyen esetekben, és az sem mindegy, hogy ki köti meg. Ahogyan egy már megépül ház, úgy egy épülő, lakatlan ingatlan is ki van téve káreseményeknek, talán még jobban, mint egy kész ház, a védelméről tehát nem árt gondoskodni.
De milyen lehetőségünk van erre, és kinek is kell megkötni épülő ingatlanunkra a biztosítást? A következőkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Miért érdemes épülő házunkra is biztosítást kötni?
Egy építkezés rengeteg időt, energiát és pénzt emészt fel, és bizony egyáltalán nem ritka, hogy váratlan kiadások merülnek fel. Emelkednek az alapanyagok költségei, késik a szakember, váratlan időjárási körülmények miatt kár ér minket, és még sorolhatnánk. Ebben a helyzetben bármilyen kár is ér minket, ami plusz anyagi megterhelést jelent egyáltalán nem jön jól, és megboríthatja a költségvetést, akár annyira is, hogy a ház végül el sem készül. Fontos, hogy előrelátók legyünk, és az ilyen helyzetekre is felkészüljünk.
Egy építkezés helyszínén egyáltalán nem ritka a lopás, lába kél az építőanyagnak, a szerszámoknak vagy egyes berendezéseknek, de előfordulhat tűzkár, vízkár, elemi kár, de még rongálás is. Egy megfelelő biztosítással megakadályozhatjuk, az ilyen események komoly anyagi megterhelést jelentsenek a számunkra.
Ki köti meg a biztosítást az építkezésre: a tulajdonos vagy a kivitelező?
Amikor építkezésről van szó, akkor alapvetően kétféle biztosítási termék jöhet szóba. Az egyik a megszokott lakossági lakásbiztosítás, mely építés alatt álló ingatlanra is kiterjeszthető. Jellemzően a már elhelyezett ingóságokat lehet így biztosítani, például a bútorokat és a konyhai gépeket.
A másik lehetőség úgynevezett építés-szerelés biztosítás, röviden C.A.R., mely egy komplex biztosítási termék. Ez a biztosítás kiterjed az épületre, a munkagépekre és berendezésekre, de akár a harmadik félnek okozott károkra is. Jellemzően ezt a biztosítástípust a kivitelező vagy az építési vállalkozó köti meg, de lakossági változata is létezik már. A lakossági változatot mi is megköthetjük, ha úgy érezzük, hogy a vállalkozó által kötött biztosítás nem elegendő.
Még az építkezés megkezdése előtt érdemes tisztázni, hogy pontosan milyen feltételekkel térít a kivitelező által megkötött biztosítás, illetve mely fedezetekre vonatkozik. Ha kevésnek érezzük, érdemes lakossági biztosítást is kötni.
Arra azonban mindenképp érdemes odafigyelni, ha ilyen biztosításban gondolkodunk, hogy ezekre a lakásbiztosításokra speciális feltételek vonatkoznak, és a díjuk is magasabb lehet, mint egy kész ház lakásbiztosítása.
Blog
Alvási szokások a világ különböző pontjairól
Bár sokan a mai napig úgy gondolják, hogy az alvás csak egy biológiai szükséglet, hiszen
A különböző kultúrák nem mindennapi fogápolási szokásai
A fogápolás, a fogápolási szokások a világ különböző tájain, és koraiban elég eltérőek voltak. Maga
Ezeken a biztosításokon érdemes gondolkodni, ha építkezésbe fogunk
A lakásbiztosításokat jellemzően már megépült ingatlanokra szokták kötni, pedig van már rá lehetőség, hogy épülő
Azbeszt, a veszélyes hulladék az építkezéseken
A rekonstrukciós munkák során, néhány évvel ezelőtt, ismét előtérbe került az azbeszt, amely azóta is
Hasonló bejegyzések
Az általános higiéniához a szájápolás is hozzá tartozik
Ahhoz, hogy tiszták és ápoltak legyünk, nem elég csak a bőrünket és a hajukat megtisztítani, a fogaink és szánk ápolásáról sem szabad megfeledkeznünk. Pedig sokakkal megesik, hogy kimarad a reggeli vagy az esti fogmosás.
Milyen feltételei vannak az infraszauna telepítésének az otthonunkban?
Manapság már nemcsak akkor élezhetjük az infraszauna jótékony hatásait, ha szállodában, hotelben szállunk meg, vagy felkeresünk egy edzőtermet, wellness központot vagy fürdőt. Már arra is van lehetőségünk, hogy az otthonunkba kerüljön egy infrakabin, mi pedig
Drámai változás a Google Hírekben
2024. április 25-től jelentős változások léptek életbe a weboldal tulajdonosok számára. Az eddig megszokott módon már nem lehet új kiadványokat felvenni a Google Hírek kiadói központjába (Google Publisher Center).